Betegségek

A karácsonyi bejegyzés úgy tűnik, sajnos elmaradt, jövőre bepótlom ígérem. A véleményem nem fog megvátozni ezügyben, mert már hosszú ideje nagyjából ugyanaz.

Most inkább egy ennél aktuálisabb témát vennék elő ebben a jó kis vírusos-influenzás időszakban. Konkrétan a vírusok okozta megbetegedések és a munka kapcsolatát boncolgatnám kicsit. Ha vannak lelkes olvasóim, nyugodtan megoszthatják a véleményüket.

Szóval soha nem értettem azokat a dolgozó embereket, akik "nem mernek" elmenni táppénzre, mert rossz néven veszik a munkahelyükön. Ezt egyszerűen nem bírom felfogni. Azt talán szeretik a munkaadók, ha egy irodaházban dolgozik pl. 100 ember, akik közül "csak" 20 köhög-tüsszög-lázas, háziorvos által megállapított vírusa van, de mégis bemegy dolgozni? Egyrészt mindenki pótolható... tudom, tudom, ennek két oldala van: ha valaki pótolható ideiglenesen, akkor pótolható hosszútávon is, ergo akár ki is lehet rúgni.
Node kérdem én, mi értelme annak, hogy a 100-ból 20 beteg ember bemegy dolgozni, óhatatlanul is ráköhög-tüsszög a másikra (nem mászkálhat mindenki maszkban), ezzel továbbadja a vírust és még több beteg lesz az adott irodaházban?
Miért nem képes otthon maradni a beteg ember, pár nap alatt kifeküdni a betegségét és frissen üdén menni dolgozni? Betegen az ember egyébként sem tud ugyanolyan hatékonyan dolgozni. Ha bemegy dolgozni úgy, hogy még nem gyógyult meg 100%-osan, és visszaesik, az csak rosszabb...

Tehát a javaslatom: aki beteg, maradjon otthon, pihenje ki magát, és ha teljesen egészséges, akkor menjen vissza dolgozni. Így ő se lesz még betegebb és másokat sem fertőz meg. Ja, és csak titokban megsúgom: a munkáltató a JOGOS táppénz miatt nem rúghat ki!

Karácsony

Ezúton kívánok minden kedves olvasómnak békés, boldog, meghitt karácsonyi ünnepeket. Remélem, mindenki azzal tölti az ünnepeket, akiket szeret, mert akárki akármit is mond, ez a legfontosabb!

U.i.: A karácsonyi bejegyzés elfoglaltságok miatt csúszik, de nem marad el. :)

Karácsony

Engem is elér lassan a karácsonyi hangulat, erről is szeretnék írni egy kis szösszenetet, de ehhez össze kell még szednem a gondolataimat és le kell kicsit ülnöm hozzá.
Addig is fogadjátok szeretettel a hangulatfokozó hátteret, amit ezúton is köszönök Annusnak!

Párkeresés

Elég sok szingli (nem szeretem ezt a szót... egyedülálló) barátnőm van mostanában, ennek következtében elkezdtem ismét gondolkodni. :)
Egyrészt azon, hogy egyik sem csúnya, buta, igénytelen fiatal nő, miért nem talál magához való pasit; másrészt azon, hogy hol is találhatna?


Nyomon követtem két barátnőm párkeresési akcióját. Az egyikük A.: 31 éves csinos, szőke, diplomás, intelligens, humoros jóalakú nő, saját egzisztenciával, önálló keresettel, és egy tündéri 4 éves kisfiúval. Regisztrált néhány párkereső honlapon, találkozott pár pasival: egyik sem helybéli, ami abból a szempontból negatívum, hogy ha esetleg komolyra fordult volna valamelyik kapcsolat, akkor ő a gyerekkel nem költözött volna, a pasiknál meg ilyenkor jönnek a kifogások, hogy miért nem költöznek.
Lényeg a lényeg, két férfi volt, akikkel komolyabban ismerkedett, de mindegyik "csak" barát lett végül. Vagy külsőleg vagy belsőleg volt valami mindkettőben, ami miatt nem passzoltak össze.


Másik barátnőm: T., 29 éves szintén csinos, értelmes, intelligens, művelt lány, aki szintén internetes párkereső oldalakra regisztrált. 2 nap alatt 4 randija volt, 3 sráccal. 
1. pasi: 29 éves katonatiszt, elég nyomulós, "mindent ide nekem azonnal" típus, nem jöttek be egymásnak, ám mikor T. ezt közölte (a srác 1 hétig nem is kereste a randi után), 1. jelölt nekiállt teperni ("maradt nálam valami, ami a tied", "vettem neked születésnapi ajándékot"...), de úgy néz ki, lassan megérti, hogy nem ő lett a kiválasztott.
2. pasi: 32 éves, fura fazon kategóriába tartozó egyén. :) Randi egy étteremben, mindenen vigyorgott (nem, nem ivott), az este gyakorlatilag kérdezz-felelekként zajlott, de ő legalább megértette a NEM-et.
3. pasi: randi szerdán és csütörtökön is. :) 24 éves jóképű, intelligens, humoros fiatalember, saját egzisztenciával, keresettel, autóval, konkrét jövőképpel. Nem nyomlulós, igazi gáláns úriember, az egyik randira T. kedvenc virágával érkezett, a másikra kis meglepetéssel, szólinapra tortával, virággal. 3. jelöltre (B.) több randi után sincs kifogás, még mindig szimpatikus mindenféle téren, de azért az óvatosság mindkettejükben megvan, nem kapkodnak és nem kiabálnak el semmit, ismerkednek.


Tehát a nagy kérdés, hogy hol tudnak ismerkedni mostanában a fiatalok? Nincs egy olyan szórakozóhely, ahol nyugodtan le lehetne ülni beszélgetni, ismerkedni. A bulikban üvölt a zene, nincs lehetőség a normális beszélgetésekre, maximum ha a megszokott társaságba bekerül egy "friss hús". Akárhogy is gondolkodom, nagyrészt maradnak az internetes társkereső oldalak, ahol szintén akadályokba ütközhet az ember: távolság,szimpátia, valós személy-e az illető. Hiába rakom én fel Angelina Jolie képét, a pasi Brad Pittét és írunk mindketten szépet és jót magunkról, a turpisságok az első személyes találkozásnál mindenképp kiderülnek.


A másik kérdés, ami ezzel kapcsolatosan eszembe jutott: miért van több egyedülálló nő, mint férfi?


Tehát kedves egyedülálló ismerőseim! Mondjátok meg nekem, hol ismerkedhet egy 20-35 éves értelmes, csinos nő?

Sorozatok

Ma eszembe jutott, hogy vajon miért is néznek az emberek sorozatokat?


Ha munka után időben hazaérek, akkor a két kereskedelmi csatornán valamilyen dél-amerikai szappanopera megy, az biztos. Sajnos (és ez az én hibám) közszolgálati és egyéb csatornákat nagyon ritkán nézek, pedig azokon sokkal értelmesebb műsorok mennek, olyanok, amikből még tanulni is lehet.
Ha csak este érek haza, megcsinálom a napi házimunkát, és kb. a Barátok közt-re ülök le. Nem mondom, hogy függő vagyok, de szeretem ezt a sorozatot, bár lassan olyan, mint a rétestészta, és - annak ellenére, hogy próbálnak a való élethez hasonló szituációkat produkálni - néha kicsit hihetetlen dolgokat produkálnak benne. Mindenesetre valami leköt ebben a sorozatban. Mondjuk az is igaz, hogy ha nem nézem 1-2 hétig (hónapig), akkor is tudom, hogy mi történt, mintha minden részt láttam volna. 


Nagyon szeretem azokat a sorozatokat, amik szólnak valamiről, amiben gondolkodni kell, amiben ténylegesen történik valami. Ezért hétfőn este mindig a dr. Csontot és a Gyilkos számokat nézem. 


Kedden - nem tudom ugyan, hogy miért szeretem ezeket, de szeretem - a Vészhelyzetet és a Grace klinikát nézem. Egy időben, amikor egy fontos szerettem volt kórházban hosszú ideig nem voltam képes kórházsorozatokat nézni. Tudom, hogy ezek sem 100%-osan valósághűek - mondjuk mi az, ami ebben a "dobozban" van? -, és soha nem lennék orvos, képtelen lennék felvágni valakit, életek felett dönteni, de szeretem ezt a két sorozatot, talán azért, mert nem nyersen a valóságot mutatják, hanem a szereplők emberi oldalát is megmutatják.


A szerdai nap Doktor House-é és a Született feleségé. Az elsőt a fenti indokok miatt, a másodikat... a kikapcsolódás miatt talán? Vagy mert ez is egy emberi sorsokat bemutató szerep? Nem tudom, mindenesetre azt tudom, hogy jó nézni, jók a poénok és a szereplők benne.


Csütörtökön nincs olyan sorozat, ami lekötne, ilyenkor ha van valami jó film, azt nézem, ha nem, akkor keresek a neten valamit. 


Péntek és szombat este pedig ha nem megyek sehová, akkor a két énekes vetélkedőt nézem. 


Ezzel, hogy számba vettem, konkrétan nem tudom, hogy ki milyen sorozatokat néz és legfőképp hogy miért, de azt tudom, hogy én mit és miért nézek. Leginkább a gondolkodásra késztető és az emberi sorsokat bemutató sorozatok az én "embereim". Néha el-elkapok egy dél-amerikai szappanoperát, ami elé csak leülök és bambulok, ilyenkor teljesen kikapcsol az agyam, ezek arra jók, hogy ilyenkor nem gondolok semmire. 
Úgyhogy vannak a "gondolkodó" és az "agykikapcsoló" sorozatok részemről. :)

Akkor vállalnék gyereket, ha...

Szóval… hogy miért vállalnak a nők egyre később gyereket? Én 25 éves vagyok. Édesanyám 19, 21 illetve 27 évesen szülte a lányait, én voltam az utolsó, így késői gyereknek számítottam akkoriban. Mostanában 27 éves koruk után szülnek a nők általában, és az már későinek számít. 25 évesen még semmiről nem maradtam le, de belegondolok néha.

         Idézem önmagam: „Elmondom, én miért nem vállalok gyermeket. Vidéki megyeszékhelyen élek albérletben, tavasszal tervezzük megvenni az első közös lakásunkat. Ide semmiképp nem szülnék, mert ki tudja, mikor raknak ki. Ez az egyik. A másik, hogy abból a fizetésből, amit ketten keresünk, fizetjük tavasztól a lakás törlesztését és a rezsit, plusz kaja, háztartás. Muszáj gyerekvállalás előtt félrerakni, mert a semmire nem lehet belevágni. Tehát én azt mondom, hogy ha a szívemet félreteszem és csak az agyammal gondolkodom, akkor 99%-ban az anyagiak miatt nem vállaltunk még babát.”

Ebben tehát a lényeg megvan. Most annyival nehezített a helyzetünk, hogy habár a lakást mindenképp meg akarjuk (és meg is fogjuk) :-) venni, nem lesz egyszerű a mai világban hitelt kapni. Nem tudom, ha az ember szülei nem milliomosok, illetve nem nyert a lottón, akkor hogy tud megvenni egy „csak” 7 millió forintos lakást? De ügyesek vagyunk és optimisták, úgyhogy ha minden jól megy, hamarosan lesz egy saját lakásunk. Nem szeretnénk költözni, albérletbe pedig semmiképp nem szeretnénk babát vállalni, hogy ne adj’ Isten, egyszer csak költöznünk kelljen másik albérletbe, onnan egy következőbe és így tovább.

         Lényegében ez az, ami miatt még nem szeretnénk gyereket. A másik, hogy 25 éves vagyok, ha még várok 3-4 évet, akkor sem leszek 30, nem késtem le semmiről.

         De hogy a nők többsége miért vállal 30 körül-felett gyereket? Amit én látok, csak azt tudom mondani, és nem szeretnék általánosítani, mert az soha nem igaz. Így ez ismét csak az én meglátásom, véleményem. Mostanság a nők végeznek az első főiskolával/egyetemmel 24-25 évesen. Ezután vagy elhelyezkednek, dolgoznak pár évet, építik a karrierjüket – és ez még mindig nem biztosítja, hogy a gyes után vissza tudnak menni ugyanoda dolgozni – és utána 30-35 évesen szülik meg az első vagy egyetlen babájukat. A másik lehetőség, hogy a főiskola után elvégez még egy főiskolát/egyetemet, ami szintén plusz 2-4 év, majd utána helyezkedik el, dolgozik pár évet, és ismét ott vagyunk, hogy minimum 30, de inkább 35 éves.

           Régen meg lehetett tenni azt, hogy a férj dolgozott, a feleség otthon volt, vagy csak pár órát dolgozott, és szépen megéltek, de mostanra ezt nem lehet megtenni. Belegondolok, ha az én fizetésem kiesne… Mehetnénk haza mindketten a szülőkhöz, mert vagy az albérletet fizetjük az egy fizetésből, vagy az ennivalót.

           Úgyhogy hiába is szeretnék 30 éves korom körül két porontyot, ha nem tudjuk biztosítani az anyagi minimumot, lehet, hogy csak 32 évesen fogok szülni, de akkor boldog anyuka leszek, akinek nem kell a mindennapi anyagiakon gondolkodni.

Útkeresés

Sokszor elgondolkodik az ember, hogy ki is ő, jó helyen van-e, jó úton jár-e. Egyszerű és tökéletes válasz úgy érzem nincs.

Hogy a sors, Isten, vagy valami más természetfeletti irányítja-e az életünket, nem tudom, de hogy valaki terel minket, az biztos. Azt, hogy merre terel, szerintem nem mindig tudjuk befolyásolni. Van, amikor közbe tudunk szólni, de van, amikor elindulunk egy úton, és valami kizökkent bennünket és teljesen máshol kötünk ki, mint ahova indultunk. Én is elindultam egy úton, amit 10 évvel ezelőtt teljesen másképp gondoltam el. Naivan azt gondoltam, hogy 25 éves koromra végzek a főiskolával, dolgozom a szakmámban, lesz egy stabil párkapcsolatom, és a közeljövőben nekiállok babázni. Nos ez részben sikerült.

Azért részben, mert a főiskolával végeztem. Dolgozom is, de sajnos nem a szakmámban, mert akármennyire is szeretnék, ez kishazánkban jelen pillanatban a 22-es csapdájának tűnik. Hiába szerettem volna kiskorom óta gyerekekkel foglalkozni, hiába végeztem el a főiskolát, ha tapasztalat nélkül nem vesznek fel, viszont ha sehova nem vesznek fel, akkor nem tudok tapasztalatot szerezni és a kör itt bezárul. Úgyhogy most van egy munkám, amit részben szeretek, részben nem. A társaság, a kollegák miatt szeretem, viszont a monotonitás, a pénz és amiatt, hogy az agyamat gyakorlatilag nem használom, emiatt nem szeretem. A stabil párkapcsolat megvan, immár 2,5 éve élünk együtt a párommal boldogságban, és mindketten a közös jövőnket tervezzük. A babázás még kicsit odébb van, albérletbe nem szeretnénk gyermeket vállalni, úgyhogy kb. a következő 5 éves tervben van.

Ez a másik, amin sokat gondolkodom mostanában... Miért vállalnak egyre később a nők gyereket? Szerintem erről írok legközelebb. :)